1077
Az önkéntes száműzetés jobb, mint a számkivetettség.
Mondd, te mit választanál?
Látod-e a változást, amit az idő múlása okoz? Látod-e ahogy a hiány és fájdalom felemészti a szerelmet várakozás néven? Látod-e hogyan támad rád a védekező? Látod-e, az értelmetlen űrt, mely két jelenvaló találkozás között tölti ki az életet? Látod-e a jót megtartva elengedni mindent, ami volt? Látod-e a változóban megtartani a változatlant? Látod-e mi a helyes, és mi a jó? S látod-e mekkora felelősség kapcsolatot létesíteni?
Ha saját halálod megválaszthatod egy másik emberben, aki szeret, akit szeretsz, mondd, te mit választanál?
A társadalmi ellenérdekeltségről
A fogorvosnak az a jó ha sok a rossz fogú ember
Az ügyvédnek az a jó, ha az emberek nem tudnak megegyezni egymással
Az orvosnak az a jól, ha sok beteg van
A gyógyszerésznek az a jó, ha sok gyógyszerfogyasztó van
A bírónak az a jó, ha sok peres ügy van.
Az ellenőrnek az a jó, ha nem tartják be a törvényeket.
A beteg társadalomban a társadalomalkotók közül sokan élnek a társadalom betegségéből. Abból a helyzetből, amikor a rossz a jó. A társadalom betegségét azonban nem lehet konzervatív kezelési móddal gyógyítani. Ez ugyanis súlyosbítja a betegséget. Az egészséges társadalomban az emberek együttműködnek, és nem egymás ellen, egymás rovására. Az egészséges társadalomban nincs ellenérdekeltség. Az egészséges társadalom nem engedi meg magának a diagnosztizálás, kezelés folyamatot, csakis a megelőzést, az egészség megtartását. Az egészséges társadalom vezetői rendelkeznek olyan képességgel és annyi ismerettel, mellyel a bekövetkező folyamatok közül kiválaszthatják azt, amely a társadalom egészségben tartását szolgálja. Az egészséges társadalom vezetőinek érdeke a társadalom egészsége.
Az a társadalom, mely az utókezelés eszközét alkalmazza, egyre jobban eltávolodik az egészséges állapottól, egyre kevésbé ura önmagának, egyre tehetetlenebbül sodródik a más társadalmak által kijelölt úton. Saját reakciói inkább hasonlóak egy haldoklóéra, mintsem autonóm, szuverén közösségre.
zuckerfreie sugar-free sans sucre bez cukru fără zahăr ללא סוכר
„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése nehéz és mindig kétséges.”
Ács Ercsi Hatvan Kaba Mezőhegyes Petőháza Sarkad Szolnok Szerencs Sárvár Selyp
Nyugodjék békében!
Olyan természetes volt, kőbe vésve olvasni, Béke poraira! Nyugondjék békében! Természetes, hogy a holtaknak békében kell nyugodni, hogy ezt kívánjuk nekik, kőbe vésve, hagyva az utókorra.
Aztán Platónt olvasva találkoztam a mondattal: Ne mozdítsd a mozdíthatatlant. Eredetileg valahonnan egy módosított idézet, mely szerint Ne mozdítsd a kőhalmot!, mondja a tapasztalat, intésként.
Sosem értettem, hogy aki meghalt, hogyan nem nyugodhat békében. Sosem értettem, a holtaknak nem mindegy már minden, mi volt, mi lesz.
Mégis rendre temetőbe megyünk, ahol olvassuk a kőbe vésett sorokat, élt, meghalt, nyugodjon békében. Béke poraira. Újra és újra emlékeznünk kell, a békére, s ezt kőbe véssük, nehogy az idő a feledésbe vigye, s a holtak nyugalma megbomoljon.
S mégis, az intés ellenére mi újra és újra mozdítjuk a mozdíthatatlant, és a kőhalmot újra megbolygatjuk. A holtak békéjének megbolygatásáért az élők fizetnek. Azok, akik itt és most most élnek.
Tér-idő kontinuum
A mai napba nem fért bele az egyetlen pillanat, mely összeköti a múltat a jelennel,s utat nyit a jövőbe, összeköti az ott-ot az ittel, s végtelenre tágítja a szűkülő világegyetemet.
Önzés és szeretet
Szereti-e az önző ember önmagát?
Tudja-e szeretni az önző ember önmagát?
Meri-e szeretni az önző ember önmagát?
ÉS még
Tudod, különleges állapot az alvás tudatállapota. Mindaz, amit ebben a sorozatban zongorázok végig ez alatt zajlik le, a tudattalanban. A tudat nagyszerűen működik, ezt be kell látnunk, csak mi emberek nem vagyunk képesek ezzel a nagyszerűséggel jól gazdálkodni, mi - tudattalanul - felül akarjuk írni azt, ami tökéletes.
Hogyan találhatunk feloldást? Hogyan találhatjuk meg saját neuronális köreink összevetésekor keletkező egymásnak ellentmondó folyamatokat? Zen buddhizmus? A belső paradoxonjainkat tudatos választással! tehát a szabad akaratunk használatával feloldhatjuk-e? Fel tudjuk-e oldani? Feloldhatóak-e az ellentétek találkozási pontjánál? Vagy vissza kell fejteni arra a pontra, ahol ellentétes folyamat kezdődött, s azt kell megváltoztatni?
Persze létezik ez a kétféle módszer a "mások pszichéjének alakítása" nevezetű tudományban. S minden paradoxon feloldható úgy is, hogy magasabb szintre emelkedve meglátjuk, hogy a kettő ugyanaz, hogy valójában nincs paradoxon. Nem találtunk fel újat, mindkettő az elme szerkezet-működési egységében önmagából adódik.
Te mit választanál feloldásként? Melyik módszert alkalmaznád a szabad energiaáramlás útjába került blokk feloldására? És meddig engednéd a blokk létezését, meddig engednéd, hogy a szabad energiaáramlás blokkolt legyen? Mit eredményez a gyors oldás, és mit a hosszú várakozás?
Tovább
Nincs okod megijedni, csak gondolkozom, mert a gondolkozás ad lehetőséget a különböző lehetőségek feltárására, s ez az alapja a választásnak. Gondolkozás - tudatos - nélkül nem tudunk választani, csak automatikus, ha úgy tetszik reflexválaszaink vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs szabad akaratunk, csak reflexválaszok rabjai vagyunk.
Mit gondolsz, mi öli meg a kapcsolatokban a szerelmet? Mi az, ami miatt elmúlni érezzük a szerelmet? És hányféleképp engedhetjük elmúlni: mi magunk hozzájárulva, a körülményekre fogva, vagy épp a másik félre? S mégis, ha egyszer megkóstoltuk a szerelem ízét, hiányozni fog, s keresnünk kell, kényszerűen?
Az agy ha elégszer mondanak neki valamit elhiszi, és aszeirnt fog működni. Szavakkal bármi megteremthető, elővarázsolható, csak a megfelelő szavakat kell használnuk.
Megfordítva az egészet, hogyan tartható fenn a szerelem, s végül nem épp úgy jár a fenntartásáért vívott harc, mint Anakin Skywalker, hogy a harc változtatja át Darth Vaderré?
Mely tudatállapot az, amivel társítva a szerelem nem harccal de játékkal fenntartható? S melyek azok a tudatállapotok, melyek harccá alakítják, s habár időnként szükséges a harc, önmagunk szeparatistáival, mégis mennyi engedhető meg belőle, hogy ne forduljon önmagunk ellen? S az a másik ember, aki iránt szerelmet érzünk, lehet-e ütközőpont ebben a hacrban anélkül, hogy mi magunk, rajta keresztül saját szerelmünk elveszejtéséért tennénk ezáltal lépéseket?
És itt nem csak a klasszikus értelemben kell a szerelemre gondolnunk, hanem ezt az érzelmi-és viselkedéskomlexet a szülő-gyerek kapcsolatban, a barátságban, a hobbiként űzött dologban, egy filmért/könyvért való rajongásban is kell értelmeznünk.
Kedves Néném!
Mert el akartam űzni a fájdalmat, hogy ne fájjon, hogy csak az öröm legyen. A fájdalommal együtt a szerelem is száműzetésbe vonult. Itt van bennem, mindkettő, latensen, s most langyosnak érzem magam, s a langyosat kiköpi az isten. Nem játszhatom ki önmagam, őrült mindent vagy semmit játékosnak nincs középút, érted, nincs középút, nincs kompromisszum, vagy halálosan szerelmes vagyok, elveszve a szerelemben, vagy a nincs szerelemben vagyok, halálosan elveszve.
Minden elveszett szerelem egy elveszett gyerek, sír, mert elveszett, mert hagyták/hagytam elveszni. Meg akartam őrizni, s ezzel elárultam. Lezártam a lehetőségeket, hogy ne fájjon a hiányuk, én magam mondtam le róla, önként, félve a fájdalomtól, az elvesztés fájdalmától. Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése nehéz és mindig kétséges. Mindez megírhatja a jövőt, kétféleképp: vagy az elmúlást választva, vagy szembe menve az elmúlással. Hagyni elveszni, amiről lemondtam, vagy nem engedni elveszni. Mit tanulok egyikből, másikból? Mit erősít egyik, mit a másik? Mit fogok újra keresni, s mit fogok újra ismételni? Mit akarjak erősíteni? Mit akarjak ismételni?
Tudod, a lét illúzióját nehéz vagy lehetetlen felülírni. Talán ezért kell mennie az érzelmeknek, mert változásuk bizonytalanságot eredményez, s a bizonytalanság elviselhetetlenebb, mint az érzelemnélküliség. S ez rögtön aláássa önmaga hitelességét, mert az érzelemnélküliség sem kevésbé illúzórikus. Mi hát a megoldás, mi hát a kiút a z elmúláskényszerből?
Nem az.
Ugyanazzal a szöveggel árulja magát. Érted? azt hittem, érted, azt hittem, hogy eredeti, hogy nem állandó, hogy minden helyzetben friss és az adott helyzetbe illeszkedő. Azt hittem, hogy a gondolatfüzérek, gondolatösszefonódások egyszeriek, és megismételhetetlenek, és végtelenek. Azt hittem, hogy nem tud kétszer ugyanabba a folyóba, érted FOLYÓBA lépni. Állóvízet akar maga körül.
Fehér varázslat
MEgjött a hóesés, mint rég várt szerelem. Kacagtam. Fekete éjjelen sűrűn nagy pelyhekben. Vibrált az egész világ, lámpafényben, sötétben. Lelkem feketeségét hófehér lepellel vonja be, alatta szunnyad minden, mi keserű.
Cím nélkül
Elfordul a világ a világtól, bújik odúba, tó fenekére,
ne lássa magát tükröződni fájdalmas víztükörben.
Nincs menhely, nincs meleg ágy, nincs ölelő kar, nincs menyország.
Csak te vagy fájdalmak kertje, tövisvirág nyílik szépnek, szerelmesnek,
s hervad harmadnapra önnön tövisétől szúrva porozva teremve tövisgyümölcsöt
keserűt és fanyart. Majd jön a tél, a kemény hideg, mi fanyarú gyümölcsöt
édessé érlel, s már ehető a tövisvirág gyümölcse.
A húsvét, a mikulás és a bádogcsatorna
Szeretem ezt az időszakot. Most kezdődik. Úgy neveztem el, hogy az ereszcsatornára-fennakadt-mikulások-ideje. Ahogy közeleg december ötödike, úgy csimpaszkodik kétségbeesetten egyre több mikulás az ereszcsatornákba. Ilyenkor felkérik őket a gyerekek kedvéért, hogy függjenek már ott egy kicsit. Nem kell sokáig, csak míg a Mikulás megtölti a kis cipőket. A mikulások már rettegnek ettől az időszaktól, persze ők nem tudnak róla, csak ahogy ott csimpaszkodnak kétségbeesve magárahagyatottan... Tudják ők, mikor jön a felkérés, hogy egy kicsit lógjanak a gyerek kedvéért, akkor nem tudnak nemet mondani. Hogyan is mondhatna nemet, végre szükség van rájuk, végre fontosak, végre nem mellőzöttek, végre vlaakinek örömöt jelentenek. Ezek a mikulások olyanok, hogy nem programozták beléjük a felkérésre nem választ. Ígyhát december elején a mikulások előbújnak rejtekhelyeikről, megigazítják ruháikat, zsákot vesznek a hátukra és felmásznak a bádogcsatornára. Vannak jó sorú mikulások, őket igazán csak kis időre kapaszkodtatják meg, csak Mikulás idején pár napra másznak a magasba. Vannak elszántabbak, akik megvárják a karácsonyt, hátha zoknit függesztenek a kandalló párkányára, ne maradjon üresen. Vannak elfelejtett mikulások, akiket még vízkereszt is a bádogcsatorna szélébe kapaszkodva talál. Megcibálva fagyos széltől csak lógnak, kétségbeesetten, üres tekintettel. A farsangi mikulás már szánalmas látvány. A legjobban azokat a mikulásokat sajnálom, akikre már rámelegszik fehérprémes piros kabátjuk, a böjti szelek utáni meleg napokon, még mindig a csatornába kapaszkodva. Legnagyobb elismerést azok a mikulások vívtak ki, melyek dacolva hideg széllel, hóval faggyal, böjtölték a meleget, melyet aztán Benedek kiengedett a zsákjából, s még mindig keményen és elszántan kapaszkodnak a bádogcsatornába, mert ők elhatározták, hogy nem elfelejtett mikulások. Ők a húsvéti nyuszival akarnak találkozni. Így aztán "Húsvétig tart a Karácsony"-t igazzá teszik ezek az elszántan kapaszkodó mindennel dacoló mikulások.
Mikor kezdődik a szomatizáció?
Tekintsük az emberi individuumot nyílt anyag-energiarendszernek. Társas kapcsolatainkat tehát nyílt anyag-energiarendszerek kapcsolódásának, anyag-energia áramlási rendszereknek kell tekintenünk.
Társas kapcsolatainkban egymás között áramoltatjuk az energiát, mely az individuum anyag-energia rendszerének egységét tartja fenn.
Abban a pillanatban, amikor a társas kapcsolatban szereplő individuális anyag-energiarendszerek közötti energiaáramlás egyensúlya felbomlik, és ez a felbomlott egyensúly állandósul, megkezdődik az individuális anyag-energiarendszer széteséséhez vezető folyamat. Az az individuális anyag-energiarendszer fog hamarabb szétesni, mely nagyobb mértékben áramoltatja energiáját a másik individuális anyag-energiarendszerbe.
Konkrétan: A nem ideális környezeti állapotban élő a nem ideálishoz való alkalmazkodás, a túlélés nem ideálisban való megtalálása a menekülés helyett elindítja azt a folyamatot, melyet önmaga elpusztulásához vezet.
Godot-ra várva
Mindig minden várakozásba belehalok. Érted ezt? Mintha minden várakozás végtelen lenne, s mikor a végességből átlépek a végtelenség érzetébe, meghalok. Meghal velem az is, amire várok. És amikor meghalok és meghal velem várakozásom tárgya megszűnik a pokol. Megszűnik a várakozás végtelensége és kezdődik elölről a véges várakozás. Nem más ez, mint türelemjáték. Ha nem viselem ezt, akkor mindig elveszejtem magam, lemondok arról, hogy a várakozás tárgya megjelenik a valóságomban, hogy nem csak virtuális kép lesz, de valódi. Nem más ez, mint az idegek harca, s ha feladom ezt a harcot önmagammal, akkor végül vesztes leszek. Ha nem adom föl akkor is lehetek vesztes, ha nem tudom megteremteni a várakozás élhető periodicitását.
Időtlen pillanat
Vannak szerelmek, melyek soha nem múlnak el. Vannak szerelmek, melyek csak eltemetődnek, s elég egyetlen apró rezdülés s újra teljes lánggal lobognak.
Kiáltani kellene, hogy halld, megtaláltalak, kit elveszítettem. Kiszáradt torkom, köszörültem, szám kiáltásra nyílt, hogy észrevégy, hogy örömöm tudassam te jelented ebben a pillanatban. Néztelek mosolyogva, szívem dobogására gyűrűzött a víz a pohárban. Nem tettem meg, nem zavartam meg köreidet, valóságod nem érintettem, nehogy összeomoljon. Nem érintettem azt, ami az enyém, s talán a törvény kapuja nékem nyílik a Parnasszuson.
Időhurok
Amikor saját időnkben haladva egy korábbi időpillanathoz vezet idővonalunk, egy időhurok keletkezik. Paradoxon ez a javából, mert valójában régen elmúlt, mégis jelenné válik. Hogyan lehet kezelni azt a jelenné vált múltat? Hogyan lehet jól kezelni a jelenné vált múltat?
Ez az időhurok oly különleges. Képzeld el, hogy a jelen nem válhatott jövővé, ezért lett múlt. S most az a múlt, ami jelenként nem válhatott jövővé, jelenné vált, s megnyílt a jövő felé vezető út. Képzeld el, hogy az időhurok ott marad mindig, az a megjárt külön idővonal, ami ahhoz kellett, hogy megnyíljon a jövő a múltbéli pillanat folytatásaként. Parkolóóra.
A tudásról
Csak a gyengék erősek, csak a kicsik nagyok. Csak azok bátrak akik félnek, s azok örülnek igazán, akik sírnak. Csak a halott tudja mit jelent az élet, csak az elvesztett tudja mit jelent megtaláltatni. Csak az otthontalan tudja mit jelent az otthon, csak a magányos tudja mit jelent a szerelem.
A többi csak hazudik.
Gondolkodj és cselekedj!
Cselekvés csak a lehet irányába aktiválódik. Tudatunkban kell megnyitni a cselekvési irányt, eljutni addig a választási lehetőségig, amelyben az igen a cselekvést aktiválja. Különben csak passzív követők vagyunk, különben csak a sors szabja meg utunkat, különben mi magunk csak szenvedő alanyai vagyunk saját életünknek a nagy körforgásnak. Ha elégszer megtapasztaltad már magadban, hogy te a cselekvő vagy, s csak önmagadon belüli nem lehet útvonallezáró mellé kell lehet alternatívát találni, akkor az energia meg fogja találni azt a közeget, melyben szabadon áramolhat. Aki keres, talál. Ne várd, hogy magától megnyíljon a csatorna, teremtsd meg az energia számára a vezető közeget, önmagadban!
